Nyolcadik nap

Üdv idegen!

Mai napi tanulság: sose bízz a buszokban. Nah de ne ugorjunk mindjárt a dolgok közepébe, kezdjünk mindent szépen az elején, mert akkor érthető lesz :)
First of all: ha mostan jobbra tekintesz, látsz egy olyan modult, hogy: Ked-ven-ce-im. Itten megtalálod a világ legjobb virágboltjának a honlapját, aztán a Picasa Webalbumomat, ahol csorgathatjátok a nyálatokat, hogy milyen szép helyen vagyok, aztán a következő link elvisz titeket a Dóra blogjára, ahol egy másik szemszögből olvashatjátok az itt történteket, az utolsó pedig újra egy Webalbumba irányít titeket. Itt a Dóra képeit találjátok. Jó szórakozást hozzá! De először olvassátok a mai napi történéseket.
Reggel 9-re volt megbeszélve a találka, mondanom sem kell, hogy Robertára vártunk viszonylag sokat, aztán megindult a szokásos rohanás. Ez a nő amennyire pici, annyira tele van energiával. Mindenhova csak rohan. Talán ezért is "tévedünk" el olyan sokszor. Nem veszi észre ha túl megyünk az úti célunkon. Mint ma :) De no problem, az észt lányok mindig mindenre tudják a megoldást :) Megtaláltuk a keresett központot. Ez egy új program. Ha jól értelmeztem az észt lány, Tiiu, előadását akkor ez a szervezet féle utazásokat szervez a rászorulóknak. Sajnos nem nagyon értettem, hogy mit mondott, mert halkan beszél, és úgy mintha csak akkor látná először a bemutatandó anyagot. Szerencsére hamar véget értek a szenvedéseink. A bemutató után azokkal akiknek nincs bankkártyájuk elmentünk a bankba Robertával. Az olaszok folyton el vannak havazva. Mint a filmekben, egyik helyről a másikra küldtek minket, ahol senki sem volt. Több mint fél óra után meguntuk a várakozást és kimentünk. Majd talán legközelebb sikerül kártyát csináltatnunk :) 15:30-ig szabadok voltunk. Tehát elindultunk hazafele, hogy a lányokkal eltudjunk menni a mosodába és vásárolni. Mi a Dórával kicsit lemaradtunk, mert törülközőt akartam venni. Fogalmam sincs, hogy itt miből készülnek a törülközők, de valami horribilis árakon mérik őket. Szerencsére tudtam venni kettőt (egy kicsit, meg egy nagyobbat) 8 euróért. A nagyért 10-et kértek. Mikor felértem a lakásba, sehol sem találtam Petrát és Ainhoát. Próbáltam a vendégeinkből kiszedni, hogy vajon hol lehetnek de nem sokra jutottam (a kérdő mondataim nem mindig akarnak sikerülni). Úgy gondoltam, biztos lementek már a mosodába, tehát fogtam a táskám és leszáguldottam a lépcsőn (persze előtte próbáltam felhívni a Petrát, hogy merre vannak de nem vette fel) Mikor kiléptem a kapunk pont belesétáltam a Petrába. Akkor értek még csak haza. Tehát újra fel kellett lépcsőznöm. Olyan formás kis fenekem lesz, hogy nincs is bűntudatom mikor nutellát eszem :) :) Kis várakozási idő után megérkezett Ainhoa és Remé is. Fogtuk magunkat és lementünk. Próbáltuk megfejteni, hogy hogy is működnek itt a dolgok. Hála istennek, a spanyol és az olasz nyelv nagyban hasonlít egymásra, így Remé és Ainhoa nagy segítségünkre volt. A gond ott kezdődött, hogy az angoljuk néha érthetetlen, szóval pár alkalommal csak bólogattunk a Petrával. De okos lányok vagyunk akik, minden bajt át tudnak hidalni. Fél óra várakozás után lett üres mosógép. Kitaláltuk, hogy Ainhoa és Remé ott maradnak, mi pedig hazamegyünk a Petrával. Azt hiszem vásárolni akartunk menni. Sajnos a terveinket elfelejtettük abban a pillanatban, hogy beléptünk az ajtón, ugyanis a két francia fiú, Nico és Sam épp a konyhát takarította. De nem is akárhogy. Patyolat tisztára. Még a szekrények hátulját is lesúrolták. Felporszívóztak, letörölgettek mindent, kidobták a megromlott kajákat és ilyenek. Mi tágra nyílt szemmel bámultunk a Petrával, és valamiért sürgős késztetést éreztünk arra, hogy mi is takarítsunk :) Én végleg kipakoltam a szobámból, ezzel is jelezve, hogy nem akarok sehova sem menni, a Petra pedig a közös szobában tette rendbe az asztalt. Pont mikor végeztek a fiúk a lányok is megérkeztek a tiszta ruhákkal. Gyors teregetés után össze ült a kupaktanács. Én az ebédem fogyasztva (ami azt hiszem már két napja tart) hallgattam a sok okosságot, hogy mit csináljunk. Tegyünk be közösbe pénzt vagy sem. Problémánk: Sam nem eszik reggelit, Petra pedig lisztérzékeny. De ez a kettő kiegyenlíti egymást. Így megbeszéltük, hogy fejenként 10 euróval hozzá járulunk a közös költséghez. Ebből futnia kéne kajára meg tisztítószerre. Reménykedjünk a legjobbakban. A gyors tanácskozás után elmentünk vásárolni a közeli supermarketbe, Vagyis csak vásárolni akartunk, ugyanis szieszta idejére az is bezár. Sebaj. Gyors gondolkodás: mi a Petrával már nem voltunk éhesek, a fiúk és Ainhoa viszont igen. Ők elmentek egy olcsó étterembe enni, mi pedig a Ballaro piac felé vettük az irányt almáért és joghurtért. Mikor az eladó megtudta, hogy fejenként csak 1 almát kérünk ingyen oda adta nekünk. Mi csak pislogtunk a lányokkal (jah igen, a Dóra is elkísért minket, mielőtt valaki skrizofrénnek néz). Szépen mosolyogva megköszöntük és hazasétáltunk. Itthon már majdnem mindenki végzett az ebédével. Gyors kávé és már mehettünk is a CESIE irodájához.
Aki azt állítja, hogy a Budapesti vagy akármelyik magyar város tömegközlekedése szörnyű, az még nem volt Palermoban. Először is: nincs rendesen kitáblázva a buszmegálló. Egy nagy táblára rá van írva miniatűr betűkkel, hogy melyik buszok állnak meg ott. Viszont az, hogy mikor közlekednek az nincs. Másodszor: itt az időt tényleg elég lazán kezelik. Csak 1 órát vártunk a mi buszunkra. Ez az egy óra alatt, mindegyik buszból minimum 3 elment. De végül csak megjött a 122-es amivel ki tudtunk menni egy óvodához. Körülbelül úgy álltunk a buszon mint a heringek a konzerv dobozban. Tömeg, fejetlenség, bűz. ohh... a budapesti tömegközlekedés ehhez képest kánaán.
Az ovi nagyon cuki volt. Körülbelül úgy tudnám nektek leírni, hogy olyan mintha otthon egy panelház aljában nyitnátok ovit. Kicsi termek, sok gyerek. De nagyon aranyosak voltak a kölykök :) Csináltak egy videót amiben bemutatták az ovit. Mondanom sem kell, hogy az alap zene a Waka Waka volt. Itt ha valamelyik oviban beteszed a Waka Wakát akkor le sem tudod lőni a kölyköket :)Neki állnak ezerrel táncolni meg ilyenek. Édesek. :) A másik nagy kedvenc a Halálos Iram 5 zenéje. Annak nem tudom a címét.
Ma volt épp az egyik kislány születésnapja az oviban. 3 éves lett. Nagyon édes volt, mert mindenki énekelt neki, meg tapsolt és egy kicsit zavarban volt. De aztán feloldódott mindenki. Ettünk, ittunk, nevettünk, beszélgettünk angolul az ott dolgozó nő fiával.
Szerencsére hazafele nagyobb szerencsék volt mint oda fele. 5 perc után jött a busz, és még helyünk is volt :)
A buszon a Dóra megkért minket a Nicoval, hogy segítsünk neki lecipekedni az emeletről, mert nem akarja őrizetlenül hagyni a csomagját, illetve nem akarta, hogy a Nico egyedül menjen haza, én leginkább ezért csatlakoztam. Illetve látni akartam az Eszti szobáját :) A három észt lány szintén ma költözött ki a hostelből, és remélhetőleg a végső helyükre költöztek. Most várom, hogy a Dóra bejelentkezzen az új lakásból, ami egy kissé messze van tőlünk.
A haza utunk elég viccesre sikerült. Sokat nevettünk és beszéltünk. Leginkább arról, hogy vajon meg tud e védeni ha megtámadnak vagy sem. Ugyanis nem a főbb utakon jöttünk haza, hanem a kis sikátorokban :) Válasza: gyorsan és sokat tud futni. Az enyém: gyorsan és magasra tudok mászni :) :) :) Szerencsére épségben hazaértünk :)
Megérkezésünk óta blogot írok, egy kis szünettel persze. Hát ki tud ellenállni annak ha a főnöke hívja? hát senki! :) Olyan megnyugtató érzés, hogy otthon minden ugyanolyan, mint mikor még otthon voltam :)
A mai vacsi pasta with pesto :) Flóra tévedtem. Ma nem paradicsomon tésztát ettünk. Előételnek saláta mozzarellával, főételnek pasta pestoval :) Én kicsit vegyítettem a dolgokat. Saláta pastaval, majd pasta pestoval :)
Gyors blog befejezés mert mennem kell mosogatni. A holnapi programunk: reggel 10től, 11-ig olasz óra Tiiu-val, aztán vásárlás és ilyenek. Este pedig meglátogatjuk Dóráékat az új helyen :)
Mivel drágalátos főnökasszonyom hiányolja az érzéseimről szóló részt gyorsan az ő kedvéért írok pár sort az érzéseimről:
Boldog vagyok, hogy belevágtam ebbe az utazásba. Nem 24 órán keresztül, de többségében boldog vagyok. Néha magányosnak érzem magam, viszont a közös vacsik, mint pl a mai, elfeledtetik, hogy vadidegenekkel élek együtt. Túl zajos a főutca, így nem nagyon aludtam már egy ideje, és kezdenek nőni a táskák a szemem alatt, de nem bánom. Nagyon jó helyen lakunk, és szeretek itt lenni. Szeretem a lakótársaimat, mert nagyon jó fejek, és figyelmesek. A jófejségről páran már meggyőződhettetek. Mindig olyankor törik rám az ajtót mikor épp valakivel beszélek :)
Petra és Ainhoa épp lopja a nutellám. :) Vicces! :)
Nah de megyek mosogatni!
jó éjt!