Ifjúsági Európa Kupa, Delft

(Nem) hivatalos beszámoló a hollandiai hétvégénkről (valami új júniusban 😉)

Június első hétvégéjén rendezték az Ifjúsági Európa Kupa harmadik fordulóját Delftben, Hollandiában.

Magyarországot 4-en képviselték a népes mezőnyben: Vályi Gergő, Radics Attila, Harcsa-Pintér András és Strommer Soma. Az aktuális gardedám szerepét Dr. Ágoston Viktor és Meilinger Noémi játszotta.

A döcögős indulást követően (ki nem hagyott már tusfürdőt vagy magnéziumot a kézipoggyászában?), sikeresen landoltunk Rotterdam repterén, majd a helyi tömegközlekedést igénybe véve elkezdtük meghódítani a belvárost és megkeresni a szállásunkat.

 

kripta szoba

Sajnos későn állt össze a csapat, így szállást már csak a buli negyed közepére sikerült foglalni, ahol sem konyha, sem közös tér nem állt a rendelkezésünkre. Tinikkel való utazásnál az étkezésre sokkal jobban oda kell figyelnünk, nem élhetnek 4 napon át nutellás kenyéren és narancslén. Illetve a reggeli felkelést is nagyban megkönnyíti, ha nem kell mesterkulcsot kérnünk a recepcióstól a taxi indulása előtt 8 perccel...

A pénteki regisztráció gond nélkül lezajlott. Pikk-pakk túl vagyunk a dolgon. Gyorsan megnézik a személyiket, kihúzzák a fiúkat a listáról és már pengethetjük is a regisztrációs díjat. Az eligazítás kerek 7 es fél percig tart, ahol megtudjuk, hogy a beszálló pozíciónál nincs tipitapi a kéznek, csak a lábnak. 

Szombat délután a legifjabbak kezdtek: Gege és Ati.

A bemelegítés folyamán próbáltunk minél alaposabbak lenni, és a két fiatal esetében végig vezényeltük a feladatokat: cardio-s gyakorlatokkal indítottunk, figyeltük a pulzusukat, az első mászások csak nagy fogásokon, könnyű mozdulatokkal, amíg csak bírták. A nyújtást követően már megnéztünk egy-két nehezebb utat is, ugrásokat, pici peremeket. A lényeg az volt, hogy pozitív érzéssel fejezzék be a mászást, majd egy laza nyújtás után készen álljanak a versenyre. Tanulva saját tapasztalatainkból, folyamatosan itattuk/etettük őket, hogy legyen erejük a versenyre.  

 

 

 

Szerencsére a terem elrendezése és mérete lehetővé tette a kényelmes bemelegítést. Senki nem csapta fejbe a másikat a theraband szalaggal, nem lépett a másik lábára és az ugráló kötél sem akadt az ellenfelek nyakába.

A 40 fős mezőnynek 2 órája volt a 8 probléma megoldására. Egy útra maximum 5 próbájuk volt, így úgy gondolom az idő többé-kevésbé elég volt.   

Ha tapasztaltabbak lennénk, biztos jobban tudnánk taktikázni, de egyelőre megelégedtünk azzal a verzióval, hogy mindig oda megyünk, ahol épp van hely. A fiúk figyelmesen másztak, nézték, hogy oldják meg a számukra nehéz feladatot a többiek. Szépen koncentráltak a végéig, bár nekik is jól jönne még pár versenytapasztalat, hogy ne ezen múljon egy-egy út.

 

   


A második körben Andrison volt a szemünk, aki bár (szerintem), fejben nem volt ott teljesen, nagyon gyönyörű mozdulatokkal kápráztatta el a közönséget. Szépen helyt állt a közel 40 fős mezőnyben, az utolsó percekig küzdött. A verseny ideje alatt nála is folyamatosan figyeltünk a megfelelő folyadékbevitelre, mert a nagy koncentrálásban simán elfelejtett volna inni. 
 Miközben melegített, realizáltuk, hogy a kétfős kísérő csapat nagyon jól jön. Egy ember elég nehezen tud mindenkire egyformán odafigyelni.
 

 

 

A nap utolsó attrakciója Soma volt. Bár Viktorral mi már alig álltunk a lábunkon (megterhelő dolog szurkolni és izgulni értük), amikor elindult az óra teljes erőbedobással álltunk neki újra izgulni meg szurkolni. Szintén közel 40 induló volt a junior fiúknál és kb 2 óra mászó idő a 8 útra. Soma fantasztikus formában volt/van, de valamiért ez nem az ő napja volt. Minden apró nehézség (nem tisztított kulcsfogások, amiken már az előző 2-3 kategória is mászott), ellenére sikerült megmásznia a legnehezebb utat, de sajnos ez most kevés volt a döntőhöz. A legjobbakkal is megesik az ilyen. Fel kell állni, megemészteni a dolgot és tovább menni. 5 hét múlva lesz a következő forduló Szófiában. Az még rengeteg idő, hogy mindenki helyre tegyen mindent a fejében. 

A verseny jól szervezettnek tűnt, nem nagyon volt késés és a helyi szervező banda mindenben a segítségünkre volt. Egy-két pityergő lánytól eltekintve mindenki jól érezte magát és szívesen beszélgettek a többiekkel. Nincs sok tapasztalatom az Európa kupás utakkal, de itt még nekem is feltűntek apróbb hibák, amik kiküszöbölésével, sokkal profibb hatást tudtak volna elérni a szervezők. 

Gondolok itt az egyensúlyozós utak, a reibung top-ok tisztítására. Apróságnak tűnnek, de sokszor ilyen apróságokon kerül ki valaki a mentális buborékjából és veszít el egy-két próbát. 

Összességében büszke vagyok a srácokra. Szerintem mindent beleadtak, amit csak tudtak, annak ellenére, hogy hátránnyal indulnak a többi nemzethez képest. A verseny utak harmada nagy elemekből állt, olyanokból, amikkel itthon szinte alig találkozni a Magyar Kupákon, nem hogy a mindennapos edzéstervekben. Egyensúly és jó rugók kellenek manapság, nem elég az erő. Jó lenne ilyenkor plusz egy napot kint tölteni, hogy kihasználjuk a helyi lehetőségeket és edzünk egy jót a verseny után. Vagy legalábbis megadni annak a lehetőségét, hogy másszunk egy jót, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. 

 Plusz egy kis saját élmény:

Rá kellett döbbennem, hogy repülni nem olyan vészesen bonyolult. Sőt, gyereket is gond nélkül lehet "kicsempészni" az országból. A kutya sem kérdezte, hogy két 13 éves gyerek mit keres egy reptéren, és mi az istennyiláért repül Rotterdamba.... 

 Rotterdam nagyon kaotikusnak tűnt. Sehol a holland fapapucsok, se a tulipánok. Volt cserébe egy csomó hiperszuper felhőkarcolónak kinéző izgalmas épület. Meg rengeteg bringás. De tényleg rengeteg. Tudtam én, hogy biciklis nemzet, na de erre azért nem számítottam. Mint az ökör hugyozás, úgy közlekednek. A piros lámpánál bolyba torlódnak, aztán mint valami élet-halál játék a Halálos iramban, neki indulnak a szemből jövőknek és kerülgetik őket. Káosz. Viszont a bringautakat megtudnám szokni. Meg azt, hogy az autósok előzékenyek, és nem kezdenek el őrültek módjára dudálni a két kerekűekre, mikor nincs helyük előzni. 

Az időjárással nagyon mázlink volt, mert vasárnap csodás napsütésben kerekezhettük körbe a város. 

Ha már gyűjtöm az idei év új élményeit, akkor elég előkelő helyre tenném a biciklivel való mozgólépcsőzést és alagútban gurulást. 

Megünnepelvén, hogy mindenki életben maradt a hétvégén és senkit sem hagytunk el, eredeti holland sushi-val köszöntünk el a várostól. Szerintem nem mondok sokat, ha az állítom, hogy kevesebb, mint 15 perc alatt eltüntettük a dobozunk tartalmát.

Összegezve a hétvégét: köszönjük szépen az MHSSZ-nek a lehetőséget, nagyon motiváló volt látni a fiatalokat. Most már sokkal tisztább képem van, hogy miben is kell még fejlődnie a magyar mászásnak, és nem utolsó sorban nekem, mint edzőnek.  
További videók, fotók a versenyről a foka.blog facebook oldalán találhatóak.