2011. november 19., szombat

24. nap


7. nap Cataniaban (november 18. péntek)

Jó reggel mindenkinek! Itt az ideje a pótlásnak :)
Valamiért tegnap mindenki úgy nézett ki, mint egy mosott rongy. Én személy szerint alig aludtam valamit. Hülye szúnyogok nem hagytak. Már úgy nézek ki mint egy bárányhimlős kisgyerek :( Szeritnem életemben nem volt még rajtam ennyi csípés! Még Egregyen sem!
Olaszon is körülbelül mindenki csak ült, és nézett ki a fejéből. Nem is nagyon élveztük az órát. Legalábbis én a magam részéről. Voltak nagyon jó pillanatai amikor majdnem lefordultam a székről a nevetésről, de voltak olyan részek is, mikor csak pislogtam a tanárra, hogy na ez meg mit akar?
Ebéd után újra bementünk Catania-ba, hogy megismerkedhessünk az Arci-val. Ez az itteni maffia ellenes szervezet, amiben a trénereink is dolgoznak. Természetesen ez az iroda is, egy „szegényebb” részen van, de nekem nagyon tetszett a környék! Kezdés előtt még kaptunk egy-egy ajándék kávét a Dórával a Leotól. Hogy mindenki felébredjen játszottunk egyet – körben ültünk, volt 4 szín. Akinek a színét mondták, át kellett ülnie eggyel balra. Nem gond, ha már ülnek ott. Viszont ha a te színedet mondják, és ülnek, az öledben akkor maradnod kell. Az győz, aki először visszaér a helyére :) Aztán kezdődhetett a szenvedés. Azért írom annak, mert két nyelven folyt a duma, először olaszul, aztán angolul. Így nagyon hosszúra nyúlt a bevezető, és én személy szerint nem is értettem túl sokat. Az angolból értettem a szöveget, de olyan fáradtnak éreztem magam, hogy az egész értelmét, nem nagyon tudtam felfogni :( Utána jött egy kicsit jobb rész. Videókkal, képekkel mutatták be pár munkájukat. Volt olyan videó amiből egy szót sem értettem, de az egyik bemutató, ami a workcampről szólt nagyon tetszett. Hogy pontosan mit is csináltak nem értettem, de, mintha olyanoknak segítettek volna, akiket a maffia megkárosított. A lényeg, hogy gyönyörű helyen voltak. 
A bemutatók  után, természetesen újabb feladatot kaptunk. Kisebb csoportokban egy jéghegyet kellett kitöltenünk. A víz feletti rész az, amit egy kultúráról látunk, a víz alatti nagyobb rész pedig az, amit tudunk, bár nem látunk. Például: látható a testbeszédük, az étel szeretetük, a divat. Nem látható a maffia például. Igen, mindenki tudja, hogy van, de ha itt is vagy, akkor sem tudod pontosan, hogy te most a vásárlásoddal épp a maffiát támogatod e vagy sem.
Végül, meg lettünk invitálva egy kis borra és harapnivalóra, majd a csoport egy része jött vissza a hostelbe, a többiek pedig bent maradtak bulizni.
Kiderült, hogy az étteremben nagyon jól lehet fogni a wifit, tehát vacsi után mindenki megjelent a gépével.
Megkaptam a következő hónapi beosztásomat. Holnap este szerintem majd meg is tudom mutatni.
Az esti újabb FRIENDS maraton után csak egy újabb szúnyogokkal teli éjszaka következett.
Most pedig a reggeli jön :) hmmm… nyammi!! :) :)

Boun journée! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése