15. nap

Buon pomeriggio!

Még csak 4 óra, de én már úgy érzem magam, mintha este 8 lenne. Ebben mondjuk az is közre játszik, hogy oda kint beborult és szakad az eső. Nagy eséllyel ma itthon maradunk.
A mai nap kicsit sietősen indult. Rájöttem, hogy én mindig időben kelek, de van egy olyan rossz szokásom, hogy a tusolást mindig az utolsó pillanatra hagyom. Nah ez itten nem mükszik sajna. Mikor én reggelizem a többiek még alszanak. Mikor pedig már mennék zuhanyozni, persze már áll a sor. Ez ma sem volt másképp. Először Ainhoa zárkózott be, aztán Sam. Épphogy sikerült mindent befejeznem és, 8:47-re már lent is voltam a bejárati ajtónál. Maris és Marie sehol. Gyors telefonálás: már jönnek, de késni fognak. Marie nem tudta az utat, tehát őt mindenképp meg kellett várni. Futólépésben mentünk az ingyen konyha (canteen), felé. Nem akartunk elkésni az első napunkon. Az ajtó zárva. Ilyenkor az ember csenget. Kihívás: 6 vagy 7 gomb volt. Feliratok olaszul, már ha voltak. Ilyenkor mit csinál az ember? Próbálkozik. Próbálkoztunk. Senki sem felelt. Egyszer csak befutott Maris Henrikkel az oldalán. Mindenki nagyot nézett. Úgy tudtuk csak 5-en leszünk: Maris, Marie, Ainhoa, Gwladys és én leszünk. Kiderült, hogy pénteken zárva a canteen, tehát akik addigra voltak beosztva, szét lettek osztva. Természetesen, Henrik egyből megtalálta a megfelelő csengőt (bár ő sem tudja, hogy melyik volt a jó :) ). 
Az ott dolgozók, Giovanna és Francesco nagyon jó fejek és türelmesek. Henrik rögtön megtalálta a neki való helyet: a konyhában. Szeret és tud is főzni. Ezt bebizonyította :) Én élveztem a napot, és szerintem a többiek is. Mivel sokan voltunk hamar végeztünk a munkával. 11:45 fele, már régen kész voltunk. Már csak a pasta volt hátra, de azt a végére hagytuk, hogy melegen és frissen kapják. 12:30 fele jöttek csak az emberek, addig tehát beszélgettünk. Egész nap szegény Ainhoat használtuk tolmácsként. Mindenki értelmes fejjel, bólogatva végig hallgatta a hozzá intézett szavakat, majd kiabált Ainhoa-nak, hogy segítsen :) Vicces volt. 
Akármennyire is jól éreztem ma magam, voltak furcsa pillanatok. Mint például, mikor Henrik talált valami állatot az egyik paprikában. Ki akarta dobni, vagyis ki is dobta, de Giovanna visszavette, kimosta és felszeletelte, mint a többit. Nagyon néztünk. Aztán jött a következő furcsaság: a répák nedves helyen voltak, tehát elkezdtek rohadni, meg valami fehér bigyó volt rajtuk (most persze nem jut eszembe a neve). Francesco nem zavartatta magát. Lemosta és feldarabolta. Hát mondom oké. Ő tudja. 
Kedvencem: a mosogató. Nem kézi csappal működik, hanem lábbal. Olyan érzésem volt, mintha megint a Tomi kocsijában lennék, és tanulnék vezetni :) Nem volt mindegy, hogy milyen erősen nyomom a pedált :) Élveztem :)
Viszont tényleg nagyon jó fejek voltak. Kaptunk kávét meg tortát :) A torta valami hihetetlenül fincsi volt. Az már tuti, hogy hetente egyszer megússzuk a főzőcskézést itthon :) Spórolás a javából.
Munka után elkísértem a Henriket cipőt venni. Először eltévedtünk, de aztán megmutattam neki a jó utat. Egészen addig nem bántam meg, hogy elkísértem, míg a boltban nem találtam magamnak egy fantasztikus cipellőt. Bőr, egy kicsit tornacipő feelingje van, szürke és lila a cipőfűzője. Egyből beleszerettem, és megbántam, hogy megvettem a barnát. Nem kell valakinek egy barna cipő? :) Feladom postán, ha elutalja az árát :) 
Most pedig itthon vagyok, hallgatom, akarom mondani hallgatnám az esőt és tanulnék, de persze az utca szimfóniája mindent elnyom. Tényleg a legjobb hírt még nem is mondtam. Tegnap este végig tudtam aludni az éjszakát. Két vatta csomó csodákra képes a fülben :))
Nah de most már tényleg ideje neki állnom tanulni. Holnap olasz óra lesz. Kell a gyakorlás, hogy Carlos ne nevethessen ki megint :)
Szép napot nektek otthon! Úgy hallom egész jó időtök van :)