Ifjúsági Európa Kupa, Delft
(Nem) hivatalos beszámoló a hollandiai hétvégénkről (valami új júniusban 😉)
Június első hétvégéjén rendezték az Ifjúsági Európa Kupa harmadik
fordulóját Delftben, Hollandiában.
Magyarországot 4-en képviselték a népes mezőnyben: Vályi Gergő, Radics
Attila, Harcsa-Pintér András és Strommer Soma. Az aktuális gardedám szerepét
Dr. Ágoston Viktor és Meilinger Noémi játszotta.
A döcögős indulást követően (ki nem hagyott már tusfürdőt vagy magnéziumot
a kézipoggyászában?), sikeresen landoltunk Rotterdam repterén, majd a helyi
tömegközlekedést igénybe véve elkezdtük meghódítani a belvárost és megkeresni a
szállásunkat.
 |
| kripta szoba |
Sajnos későn állt össze a csapat, így szállást már csak a buli negyed
közepére sikerült foglalni, ahol sem konyha, sem közös tér nem állt a
rendelkezésünkre. Tinikkel való utazásnál az étkezésre sokkal jobban oda kell
figyelnünk, nem élhetnek 4 napon át nutellás kenyéren és narancslén. Illetve a
reggeli felkelést is nagyban megkönnyíti, ha nem kell mesterkulcsot kérnünk a
recepcióstól a taxi indulása előtt 8 perccel...
A pénteki regisztráció gond nélkül lezajlott. Pikk-pakk túl vagyunk a
dolgon. Gyorsan megnézik a személyiket, kihúzzák a fiúkat a listáról és már
pengethetjük is a regisztrációs díjat. Az eligazítás kerek 7 es fél percig
tart, ahol megtudjuk, hogy a beszálló pozíciónál nincs tipitapi a kéznek, csak
a lábnak.
Szombat
délután a legifjabbak kezdtek: Gege és Ati.
A
bemelegítés folyamán próbáltunk minél alaposabbak lenni, és a két fiatal
esetében végig vezényeltük a feladatokat: cardio-s gyakorlatokkal indítottunk,
figyeltük a pulzusukat, az első mászások csak nagy fogásokon, könnyű
mozdulatokkal, amíg csak bírták. A nyújtást követően már megnéztünk egy-két
nehezebb utat is, ugrásokat, pici peremeket. A lényeg az volt, hogy pozitív
érzéssel fejezzék be a mászást, majd egy laza nyújtás után készen álljanak a
versenyre. Tanulva saját tapasztalatainkból, folyamatosan itattuk/etettük őket,
hogy legyen erejük a versenyre.
Szerencsére
a terem elrendezése és mérete lehetővé tette a kényelmes bemelegítést. Senki
nem csapta fejbe a másikat a theraband szalaggal, nem lépett a másik lábára és
az ugráló kötél sem akadt az ellenfelek nyakába.
A 40 fős mezőnynek 2 órája volt a 8
probléma megoldására. Egy útra maximum 5 próbájuk volt, így úgy gondolom az idő
többé-kevésbé elég volt.
Ha
tapasztaltabbak lennénk, biztos jobban tudnánk taktikázni, de egyelőre
megelégedtünk azzal a verzióval, hogy mindig oda megyünk, ahol épp van hely. A
fiúk figyelmesen másztak, nézték, hogy oldják meg a számukra nehéz feladatot a
többiek. Szépen koncentráltak a végéig, bár nekik is jól jönne még pár
versenytapasztalat, hogy ne ezen múljon egy-egy út.
A második
körben Andrison volt a szemünk, aki bár (szerintem), fejben nem volt ott
teljesen, nagyon gyönyörű mozdulatokkal kápráztatta el a közönséget. Szépen
helyt állt a közel 40 fős mezőnyben, az utolsó percekig küzdött. A verseny
ideje alatt nála is folyamatosan figyeltünk a megfelelő folyadékbevitelre, mert
a nagy koncentrálásban simán elfelejtett volna inni.
Miközben
melegített, realizáltuk, hogy a kétfős kísérő csapat nagyon jól jön. Egy ember
elég nehezen tud mindenkire egyformán odafigyelni.
A nap utolsó
attrakciója Soma volt. Bár Viktorral mi már alig álltunk a lábunkon (megterhelő
dolog szurkolni és izgulni értük), amikor elindult az óra teljes erőbedobással
álltunk neki újra izgulni meg szurkolni. Szintén közel 40 induló volt a junior
fiúknál és kb 2 óra mászó idő a 8 útra. Soma fantasztikus formában volt/van, de
valamiért ez nem az ő napja volt. Minden apró nehézség (nem tisztított kulcsfogások,
amiken már az előző 2-3 kategória is mászott), ellenére sikerült megmásznia a
legnehezebb utat, de sajnos ez most kevés volt a döntőhöz. A legjobbakkal is
megesik az ilyen. Fel kell állni, megemészteni a dolgot és tovább menni. 5 hét
múlva lesz a következő forduló Szófiában. Az még rengeteg idő, hogy mindenki
helyre tegyen mindent a fejében.
A verseny
jól szervezettnek tűnt, nem nagyon volt késés és a helyi szervező banda
mindenben a segítségünkre volt. Egy-két pityergő lánytól eltekintve mindenki
jól érezte magát és szívesen beszélgettek a többiekkel. Nincs sok tapasztalatom
az Európa kupás utakkal, de itt még nekem is feltűntek apróbb hibák, amik kiküszöbölésével,
sokkal profibb hatást tudtak volna elérni a szervezők.
Gondolok itt az
egyensúlyozós utak, a reibung top-ok tisztítására. Apróságnak tűnnek, de
sokszor ilyen apróságokon kerül ki valaki a mentális buborékjából és veszít el
egy-két próbát.
Összességében
büszke vagyok a srácokra. Szerintem mindent beleadtak, amit csak tudtak, annak
ellenére, hogy hátránnyal indulnak a többi nemzethez képest. A verseny utak
harmada nagy elemekből állt, olyanokból, amikkel itthon szinte alig találkozni
a Magyar Kupákon, nem hogy a mindennapos edzéstervekben. Egyensúly és jó rugók
kellenek manapság, nem elég az erő. Jó lenne ilyenkor plusz egy napot kint
tölteni, hogy kihasználjuk a helyi lehetőségeket és edzünk egy jót a verseny
után. Vagy legalábbis megadni annak a lehetőségét, hogy másszunk egy jót, ha
nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk.
Plusz egy kis saját élmény:
Rá kellett döbbennem, hogy repülni nem olyan vészesen bonyolult. Sőt, gyereket is gond nélkül lehet "kicsempészni" az országból. A kutya sem kérdezte, hogy két 13 éves gyerek mit keres egy reptéren, és mi az istennyiláért repül Rotterdamba....
Rotterdam nagyon kaotikusnak tűnt. Sehol a holland fapapucsok, se a tulipánok. Volt cserébe egy csomó hiperszuper felhőkarcolónak kinéző izgalmas épület. Meg rengeteg bringás. De tényleg rengeteg. Tudtam én, hogy biciklis nemzet, na de erre azért nem számítottam. Mint az ökör hugyozás, úgy közlekednek. A piros lámpánál bolyba torlódnak, aztán mint valami élet-halál játék a Halálos iramban, neki indulnak a szemből jövőknek és kerülgetik őket. Káosz. Viszont a bringautakat megtudnám szokni. Meg azt, hogy az autósok előzékenyek, és nem kezdenek el őrültek módjára dudálni a két kerekűekre, mikor nincs helyük előzni.
Az időjárással nagyon mázlink volt, mert vasárnap csodás napsütésben kerekezhettük körbe a város.
Ha már gyűjtöm az idei év új élményeit, akkor elég előkelő helyre tenném a biciklivel való mozgólépcsőzést és alagútban gurulást.
Megünnepelvén, hogy mindenki életben maradt a hétvégén és senkit sem hagytunk el, eredeti holland sushi-val köszöntünk el a várostól. Szerintem nem mondok sokat, ha az állítom, hogy kevesebb, mint 15 perc alatt eltüntettük a dobozunk tartalmát.
Összegezve a hétvégét: köszönjük szépen az MHSSZ-nek a lehetőséget, nagyon motiváló volt látni a fiatalokat. Most már sokkal tisztább képem van, hogy miben is kell még fejlődnie a magyar mászásnak, és nem utolsó sorban nekem, mint edzőnek.
További videók, fotók a versenyről a foka.blog facebook oldalán találhatóak.
Egy fesztivál, ahol a flow azonnal magával ragad. Mászók mindenhol. Nevetés száll a levegőben (néha egy-egy csúnya szó, de ez egy családi esemény kérem szépen! Tényleg csak elvétve hallani.)
Az izlandiak kivették a részüket a versenyből, férfi B kategóriában elhozták az első három helyet. Ennyi. Így kell ezt csinálni emberek 😃
