Kolozsvár

Új város, új élmény, új kihívás.
Pár hete megkerestek a kolozsvári teremből, hogy lenne e kedvem utakat építeni a versenyükre. Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam első döbbenetemben. Én? Versenyutakat építeni külföldön? Hogy lennék én erre képes? Pár napig gondolkoztam a dolgon, aztán V. meggyőzött, hogy nincs mit vesztenem, csak nyerhetek. Tapasztalatot mindenképp. 

Úgyhogy rábólintottam. Legrosszabb esetben megdobálnak paradicsommal (vagy a medvéknek vetnek), legjobb esetben meg tetszeni fog nekik a dolog, és lesz egy csomó új barátom :)

Sajnos itthonról senki nem tudott kijönni velem, így egyedül vágtam neki a 8 órás vonatútnak.Amiből mily meglepő 9 órás lett...
Az állomáson már ott volt a helyi összekötőm, Ákos. Irány a terem, mérjük fel a lehetőségeket!


A belváros közepén elrejtett mászóparadicsom rögtön megfogott. Barátságos légkört és jó hangulatot árasztott magából. A fogások a napon száradtak, a falak pedig, mint üres festő vásznak várták, hogy alkossak. Úgy gondoltuk, hogy a csütörtök délutánt még kiveszem szabadnak, megnézzük a város új termét, hogy ötleteket szerezzek és én is másszak egy kicsit. Just for fun.
Nagyon szép volt a terem, de mégsem kapott el az a bizonyos flow... Ne kérdezd miért, egyszerűen csak nem. Az utak jók voltak, de nehezebbnek ítéltem őket, mint a magyar utakat. Pár óra mászás után már olyan hangosan korgott a gyomrom, hogy a hazamenetel mellett döntöttünk.

Az építés úgy ment, ahogy az elvárható. Az elején élveztük, a közepén beütött a kajakóma, a végén pedig már állni sem tudtunk... Itthon is elég nehéz belőni a nehézségi fokokat, hát még egy olyan helyen ahol senkit nem ismersz. Többszörös átnézés után úgy döntöttünk, hogy jó lesz. Megvannak az utak, szombaton már csak fel kell jelölni, hogy melyik út melyik kategóriához tartozik.

Külsős szemlélőként szerintem jól sikerültek az utak. Mindenkinek volt sikerélménye és volt azért kihívás is. Csak egy-két helyen volt szükség apróbb finomhangolásokra, de szerencsére nem ezeken múlt, hogy volt egy apró csúszás a menetrendben :)
Míg a legkisebbeknél lett szuper döntő (aztán szuper-szuper döntő is), addig a legnagyobbaknál az első helyezett 7 utat tudott megmászni a 8-ből, ami szerintem pont ideális (a 8-ik is mászható volt, csak kicsit trükkösen).

Negatív visszajelzést még nem kaptam, de pozitívat szerencsére már ott a versenyen is. Igazán jól esett, ugyanis reggel jobban izgultam, mint mikor én megyek versenyre. Szerettem volna mindenkinek megfelelni, legfőképp magamnak. Egy enyhe mélypontot nem nézve, szerintem sikerült. Akkor is szerintem inkább csak a fáradtság beszélt belőlem, nem a józan ész.

 Összegezve a lényeg:
Nagyon jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy bevállaltam ezt az egészet. Jó tudni, hogy ilyenre is képes vagyok, és nem is csinálom annyira rosszul. Remélem lesz még lehetőségem bizonyítani, hogy igenis értek ahhoz amivel foglalkozom épp :)

 
A verseny képek itt  megtekinthetőek.

Viszont megjött a jó idő. Irány a szikla!