18. nap/második felvonás

Első nap Catania-ban

Hát emberek a jelenlegi hangulatomban nem nagyon kéne blogot írnom, mert finoman szólva is nagy sz*r kedvem van. De kezdjünk inkább mindent az elejéről.

Felkeltem. Így kezdődik minden nap. Nem volt túl egyszerű művelet, azt meg kell hagyni. A tegnapi parti nagyon jól sikerült szerintem. Mi olyan hajnali egy fele léptünk le. Carlos, Henrik, Maris, Sophie (ő egy angol önkéntes, aki egy másik programban vesz részt) és én. Ők mind egy helyen laknak, de voltak olyan jó fejek, hogy hazakísértek. Gyors fogmosás után, már az ágyikómban is voltam a füldugóimmal együtt :)

A reggeli felkelés egyszerűen szörnyű volt. Annyira jó idő volt a takaróm alatt, hogy nagyon nem akaródzott kimásznom alóla. De sajna muszáj volt, ha zuhanyozni akartam. Meleg zuhany, igaz előtte 10 percig folyattam a vizet, és ennyi idő alatt lefagyott a talpam, de semmi vész. Túl voltam rajta. Gyors öltözés, cuccok átnézése, hogy minden megvan e, aztán már indulhattunk is. Sam-nek csak egy apró hátizsákja van. Ez elég meglepő, még egy fiúhoz képest is.

Annyira ki voltunk ütve, hogy mindenki aludt a buszon. Szerencsére nem voltak sokan, így mindenkinek volt helye. Kivéve a lábamnak. Nem tudom, hogy a többiek, hogy voltak vele, de én nagyon keveseltem a helyet. Épségben megérkeztünk Cataniába. Amikor ébren voltam az úton, akkor csak hegyeket, zöld legelőket meg teheneket láttam. Első látásra jobban tetszik ez a város, mint Palermo. Bár a szemét dolog itt is megvan. Már kezdek hozzászokni a látványhoz, bár még mindig nem tetszik.

Mint kiderült, a városon belül is kellett buszoznunk. Ez már nem volt annyira könnyű feladat. De végül csak sikerült megtalálnunk a buszmegállót és a busz is megérkezett. 15 perc múlva pedig már le is szálltunk a hostellel szemben. Első látásra elég lepusztultnak mondanám, de voltam már rosszabb helyen is. Az erkélyről lehet látni a tengert. Itt van 50 méterre kb. :)

 

Szerencsére amint megéreztünk, mehettünk is ebédelni. Én személy szerint hihetetlenül éhes voltam. Reggel nem ettem semmit, mert nincs otthon kajánk. Szóval eléggé vártuk az ebédet.

Előétel: mini pizza darab, pirítós valami zöldségekkel, valami beazonosíthatatlan valami. Én gombának néztem, a Henrik szerint padlizsán. A lényeg, hogy nekem nem ízlett.

Főétel: pasta tengergyümölcsével. Nem garnélarákkal, hanem valami kisebbel. Nem volt valami nagy szám szerintem. De végre örültem, hogy nem paradicsomos tésztát kaptunk. Itt azt hittük, hogy végeztünk de tévedtünk.

Utóétel: saláta egy nagy darab hússal. A husit oda adtam a Henriknek és a Niconak.

Ebéd után volt egy kis szabadidőnk, amit én alvással töltöttem.

Alvás után játszottunk kint a hidegben (igen, örüljetek magyarok, már nálunk is hideg van! Fúj a szél, és körülbelül 18-19 fok van. Most meg még esik is) egy névjátékot, aztán bementünk. Bingot játszottunk, amit én személy szerint nagyon nem élveztem. Embereket kellett keresni, akikre rá illett a leírás. A leírás viszont olaszul volt. Nekem meg nem volt pofám, folyton odamenni a Dórához vagy a Carloshoz, hogy melyik mit jelent. Tehát hagytam az egészet a francba. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ne sírjam el magam. Nem tudom miért volt sírhatnékom, de az volt. Mindegy. A játék után meg kellett írni egy olasz tesztet, hogy tudják, ki milyen szinten áll. Gondolom már mindenki volt úgy az iskolában, hogy úgy ült be órára, hogy tényleg semmit, de semmit sem tudott. Nah hát én most pont így ültem az asztalnál. A nevemet még fel tudtam írni, de semmi mást. Még megpróbálni sem voltam hajlandó. Feleslegesnek éreztem az egészet. Az egyik itteni srác segítségével kitöltöttem még az anyanyelvem és az egyéb idegen nyelvek részt. Aztán beadtam a papírt. Mindenki furán nézett rám, főleg a Henrik, hogy miért nem próbálom meg. Nem láttam értelmét, így inkább kimentem felfedezni a környéket. Maris észrevette, hogy nem vagyok jól és utánam jött, hogy megvigasztaljon, de én mondtam neki, hogy egy kis sétára van szükségem. Nem akartam sírni. Van egy játszótért. Sok hintával. Az egyiknek felültem a tetejére és bámultam a hullámokat. Fújt a szél, tehát nagyon szép látvány volt! Egy idő után meguntam, így tovább álltam. 

Találtam nagyon szép és csendes helyeket. Ezt a helyet nagyon fel lehetne dobni. Nagy a terület, homokos tengerpart etc. Iszonyat jó táncos, ivós, beszélgetős helyet lehetne belőle csinálni. Majd talán egyszer a Mukiékkal ;)

Visszamentem 5-re az ebédlőbe ahol, megint valami játékot játszottunk. Vagyis kint az udvaron. Mondanom sem kell, nekem semmi kedvem nem volt az egészhez. Untam, hogy folyamatosan olaszul rizsáznak, egy szót sem értek az egészből, és nagyon fáradt voltam már. Egy csapatépítős játékot játszottunk. Heten voltunk a csapatban. Egymás mögé kellett beállni. Az első háromnak bekötötték a szemét, a következő három nem beszélhetett, az utolsó, nálunk én, pedig kapott egy lapot. Meg kellett találnunk a kápolna szerűséget. Elég viccesen ment. Mikor azt mondtam a Kellinek, hogy kicsit jobbra, ő 90 fokos kanyart vett. Szerencsére a Carlosék figyeltek és elkapták, mielőtt még nekiment volna egy fának vagy oszlopnak. Ha nem lett volna rossz kedvem, biztos élveztem volna a dolgot.

Miután elértük az úti célunkat, újabb olasz szövegek következtek, de szerencsére Pradeep folyton szólt, hogy nem érti, és ilyenkor mindig elmondták angolul is a dolgot. De sajna este hatkor, ilyen mozgalmas nap után, már magyarul sem fog az agyam, nem hogy angolul!

Az egyik feladatban egy hajó rajzára kellett felragasztanunk post-it-eket. Az terveinket a vitorlára, azt, amit mi hoztunk a tréningre, a hajótestre, a vasmacskára pedig a félelmeinket. A másikban két kört alkottunk. Egy kisebbet és egy nagyobbat. Mindenkinek két oszlopot kellett csinálnia egy papírra. Az egyiken önmagát mutatta be pár szóval, rajzzal, a másikon pedig az EVS-sel kapcsolatos terveit kellett feltüntetni.

Enyém:

Amy	EVS
rockclimbing	learn italian
wallclimbing	meet new people from other cultures
„teaching”	know myself
green + purple	climbing with sicilyan people
dream: New-Zealand	learn cooking italian food

Egy-kétszer unalmas volt. Nah jó,igazából csak azt a részét élveztem mikor Jeann-al beszéltem. Carlost, Marist és Nicot már ismertem. Mindent tudtam róluk, amit leírtak.

Ezek után már csak a szabályokról és egyéb valamikről hablatyoltak. Nem nagyon értettem.

Már túl vagyunk a vacsin. Előétel pasta, főétel valami hús spenóttal, desszert narancs.

4-en vagyunk a szobában. Petra, Kelli és egy másik önkéntes lány Görögországból. Sajna nem jut most eszembe a neve :(

Ideje mennem aludni. A net kapcsolat szörnyű, tehát képeket majd csak később tudok feltölteni Picasara, addig gyönyörködjetek Cefaluban!

Jóéjt!