Szeretnék egy általánosan elfogadott tényt, megcáfolni. Legalábbis részleteiben. Ugyebár abban mindenki egyetért velem, hogy az iskolákban tanult nyelveknek, legyen akármilyen jó a tanárod, vajmi kevés közük van a valósághoz. Ez tény. Ezt nem cáfolom. Viszont azt, hogy úgy tud az ember legjobban tanulni, ha kimegy külföldre és beledobják a vízbe, nah azt már cáfolom. Vagyis inkább azt mondom, hogy nem mindenki számára jó ez. Úgy tűnik nekem nem való. Legalábbis a mai 4 órás olasz óra után ezt állítom. A tanárunk egy nagyon aranyos nő, aki csak olaszul tud beszélni (lehet, hogy tud angolul, de nekünk nem említette). Lehet akármennyire türelmes és jó tanár, de én akkor sem tudok egy mukkot sem olaszul. Elég sokszor leolvasta az arcomról, hogy WTF!? Olyankor újra és újra elmondta a mondatot. Sajnálom, de ha egyszer nem értem akkor aztán nekem hiába mondja el még 6-szor. Tagoltan, lassan, körülírva, mutogatva, akkor sem fogok rájönni, hogy épp azt próbálja elmagyarázni, hogy a Che lavoro fai?, azt jelenti, hogy mi a foglalkozásod. Én hülye a Carlos mellé ültem. A másik oldalamon Remé volt, aki mellett pedig Ainhoa. Tehát bekerültem a spanyolok közé, akik nagyon jól szórakoztak azon, hogy mi többiek egy kukkot sem értünk, és mikor valami vicces volt, csak mosolyogtunk, mintha értenénk, hogy miről van szó. Carlos egész végig nevetett rajtam, én meg csak annyit voltam képes neki mondani, hogy utálom. Pedig megpróbált párszor segíteni. De sajna sokat nem segített. Kész szenvedés volt. Körülbelül olyan volt, mint régebben a kémia órák. Mikor ártatlan fejjel ülsz, nézel magad elé, és közben csak egy kérdés van a fejedben: Mit keresek én itt? Semmi közöm az egészhez! Remélem a többieknek igaza lesz, és egy idő után belejövünk. A lényeg, hogy elég sokkal jövök majd a Dórának ha korrepetál :) Vagy akárki másnak. És csak most adok hálát az Istennek, hogy Fabio járt Magyarországon, ahol beszerzett egy olasz-magyar szótárt. Igaz 300 éves minimum, de akkor is több mint a semmi!!! :)
Óra után mindenki elég elgyötört arccal indult haza. Sam már dolgozni volt (ő tud valamennyit olaszul, tehát nem jár velünk az órára), tehát maradtunk 3-an ebédre. Mily meglepő, a szokásosat ettük: saláta és krumplipüré. Nevermind.
Közben Salvatore is felugrott valami papírokkal amit majd ki kell töltenem és be kell vinnem az irodába csütörtökön.
Ebéd után még volt egy kis szabadidőm, amit pihivel töltöttem. Kellett az energia a melóhoz. Ma szerencsére csak két órát voltam bent. Nem is bírtam volna bent lenni többet. Az olasz nagyon leszívta az agyam.
Első nehézségem ma: mit kell csinálni, mikor a pici nem akarja elfogadni tőlem a kaját? Menjek a következőhöz? Ő vajon kaphat abból amiből az előző? Mit kell velük csinálnom? Hát fogalmam sem volt. Szerencsére az ott dolgozók jó fejek velem, és segítenek :) A picik édesek voltak. Emlékeztek rám tegnapról és jöttek oda folyamatosan :)
Második nehézségem: az egyik baba (ma bent voltam a picikkel) nagyon nem akarta abba hagyni a sírást. Fogalmunk sem volt, hogy mi a baja. Sem nekem, sem a másik ott dolgozónak. Végül az egyik nagymama korú asszony jött rá a megfejtésre. Álmos volt a baba. Betette a babakocsiba és bent tologatta, miközben énekelt valamit olaszul. Nagyon szépen hangzott, és szép hangja is volt a néninek :)
 |
| korábbi kép az oviból Sam és én játszunk a kedvenc gyerekemmel :) |
Tényleg! Mivel játékot csak egy embertől kaptam ő kapja az olasz édességet ha hazamentem :)
Viszont újabb feladat: mit szoktak énekelni a babáknak? Nekem már sajnos nem nagyon rémlenek az óvodás énekek :(
Megjegyzéseke, észrevételeket továbbra is várok! (Vagy akármilyen észrevételt, hogy nem csak a magam és a családom szórakoztatására gépelgetek minden este! :D)
Buona notte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése